Negyedik alkalommal szervezte meg Pezsgő délutánját a Kolozsvári Vállalkozó Nők Egyesülete május 9-én. Az érdekes előadás és a kellemes hangulat mellett a résztvevő hölgyeknek lehetősége nyílt találkozásokra és új ismeretségek megköttetésére.

A rendezvény meghívottja Dr. Heidi Hoka pszichológusnő volt, aki a gondolataink irányításába és a tudatos jelenlét elérésének folyamatába engedett betekintést a jelenlévőknek. Előadása kezdetén elmesélte, hogy első könyvét, amely nőkről szól nőknek, egy kutatás inspirálta. Ez a kutatás azt bizonyítja, hogy az intelligencia az anyai géneken keresztül jut el a magzathoz, így az ő szavaival élve „amikor egy nőt oktatunk, az egész nemzetet oktatjuk.”

Heidi Hoka kiemelte a női vezető főbb jellemvonásait: önbizalom, mások megértése, alkalmazkodás, kapcsolatépítés. Mindezek mellé pedig jönnek a magánéleti és a társadalmi elvárások, ami nem kevés teher. Ezért fontos a tudatos jelenlét (angolul: mindfulness) elsajátítása, ami a gondolataink irányítását jelenti. Elmondása szerint ez az egyik legnehezebben elsajátítható módszer, de segít az emberi jólét elérésében, a stressz csökkentésében és a könnyebb problémamegoldásban. Megtanít arra, hogy a negatív érzelmek elől nem menekülni kell, hanem együtt élni velük a jelenben. A pszichológusnő előadását érdekes gyakorlatokkal tette színesebbé, amelyek segítettek a hangulat feloldásában is.

„Hiszek abban, hogy képesek vagyunk uralni a gondolatainkat és ezáltal az életünket tehetjük könnyebbé.” – foglalta össze Heidi Hoka a tudatos jelenlét lényegét.

Előadását követően felolvasásra kerültek a meghívott hölgyek által adott válaszok arra a kérdésre, hogy számukra mit jelent sikeres nőnek lenni és melyek a sikeres nő jellemvonásai. A résztvevők Heidi véleményére is kíváncsiak voltak, így szerinte az a sikeres nő, aki: „Este, amikor lefekszik, ki tudja mondani magának, hogy a mai nap jó volt.”

Az esemény utolsó mozzanataként három hölgy mutatta be saját vállalkozását, majd kezdetét vehette a pezsgő hangulatú társalgás.